Mendrey kijelentette: a kormány magas szintű anyagi megbecsülést ígért, de ez nem így lett; „einstandolták” az iskolákat és a tankönyvkiadást, szájzárat tettek a szereplőkre a nyilatkozati jog elvételével, s elvették az igazgatói hatásköröket.
A PDSZ-elnök azon is kesergett, hogy az előző másfél évben 14-ről 30 százalékra tornázták fel az egyházak a fenntartói arányukat, amihez pénzt is kapnak: a KLIK négymilliárd forintnyi, megmaradt pénzét a kormány elvonta és az egyházi iskoláknak csoportosították át. Mendrey szerint nekik van szabad tankönyvpiac, nagyobb szabadság a tanároknak és diákoknak, nincs beiskolázási körzet, tág lehetőségei vannak számukra a szegregációnak. Nagyobb szabadságukat és a beléjük vetett bizalmat azonban eredményeik nem mindig igazolják vissza – vélekedett Mendrey.
Szegregáció, szegregáció!
Hozzátette: a magániskolák magas tandíjait csak egy szűk kör tudja megfizetni, ezért még inkább a szegregáció terepei; viszont ők is szabadok, s jelentős irántuk az érdeklődés az anyagi teher ellenére, mert ide menekítik a szülők a gyermekeiket, ha nem egyenesen külföldre.
A szakképzésről a PDSZ-elnök elmondta: a diákok nem ismerik a szakmunkát, irodai munkát akarnak, nem fizikait. A technológiai fejlesztésben lemaradtak az iskolák, a szakmunkásokat negyven-ötven éves gépeken tanítják. Nincsenek szakoktatók, a tanárok kiégtek, a duális képzés nem működik, mindenki pénzt akar kivenni belőle, szinte évente változtatnak valamit, így nincs állandóság, a számítógépek lassúak, wifi lassú, az informatikai felszereltség elavult. A szakiskolák eldobható szakembereket képeznek: lecsökkentették a nyelvórák és az informatika óraszámát, a természettudományt negligálták, pedig mindez segítene a szakmaváltásban, ha épp valaki arra kényszerül. Akiket pedig korán erre a pályára állítottak, nem tudnak képzést váltani később, 14 évesen dönteni kell, mit fog valaki csinálni az életben.
Mendrey szerint az első probléma a szegregáció, ami minden előrelépést gátol. Ezügyben – szögezte le a PDSZ-elnök – mély társadalmi tudatformálásra van szükség. Szerinte az ország végzetesen szétszakad, a középosztály kimenekíti a gyermekeit a közoktatásból, a nyugati határszélen például Ausztriába hordják át a gyereket egyre többen. Őket hosszú időre elvesztettük,